Kertész Imre: Sorstalanság

„Valami mást kapunk, mint amit szokványos regénytől, akár lágerregénytől várhatnánk” – írta a Sorstalanságról Spiró György: „létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja.”

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény.
Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához.
A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.