Bánvölgyi László szobrain; kisplasztikáin végigtekintve az embernek olyan érzése támad, mintha egy álombéli idő utazást tenne egy olyan korban, amikor még mindennek értelme, jelentése, értelmes és érzelmes küldetése volt. Kaotikussá zavarodott, nagyon keservesen átlátható, kétségek között vívódó, bizonytalan világunkban ez az örömmel műveit, szeretetet és érzékenységet kisugárzó szobrászat elsősorban lírai attitűdjével érint meg és nosztalgikus érzéseket kelt bennünk a vágyott bensőséges nyugalom, a harmónia iránt. Pedig semmi magamutogató, öncélú, érzelmi túlfűtöttségre utaló plasztikai bravúr nincs ezekben a következetes realizmust képviselő szobrokban. Témái is többnyire hétköznapiak, a hozzá legközelebb állókról készített portrék, jelenségek foglalkoztatják.
Megtermékenyítő hatással van azonban szobrászatára, ha a jelenségvilágon túlvivő kalandra vállalkozik. Akkor számára a világmindenség titkai, vagy a mitológia kimeríthetetlen kincsestára jelentik az alkotói kutakodás terrénumát. A világban egyébként is a helyét, küldetését kereső művész számára vonzóak a filozofikus témák, például a mitológia fantáziát termékenyítő történetei.