A legnevesebb magyar thanatológus könyvének címe; e két rövid, staccatós kérdőmondat már önmagában is elgondolkodtató. Az elsővel szembesülve még nagyjából "képben van" a Polcz Alaine munkásságát ismerő olvasó, de a második kérdőmondat talán elbizonytalanítja... De e kötet vallomás-sorozatából kiderül, hogy nemcsak elveszített, elhunyt szeretteinket sirathatjuk igazi, valódi gyásszal, sőt néha tébolyító, sorsot, kegyetlen végzetet, akár a Mindenhatót is káromló, eszelősen ismételgetett, sértődött "miért?"-ekkel, hanem ugyanúgy sirathatjuk egy szeretve-megszokott élethelyzet tragikus, önhibánkon kívüli megszűnését, így a szűkebb pátria történelmileg igazságtalan elvesztését, de még egy hozzánk közelálló, családtaggá fogadott négylábú pusztulását is, aki igazi társunk volt hosszú évekig - és értette a köztünk kialakult - közös fajnyelvet helyettesítő, ám mégis valódi, bensőséges kommunikációt. De sirathatjuk a minket elhagyó kedvest is, aki továbbél ugyan, akár elérhető földrajzi közelségben hozzánk, csak éppen nem velünk. Sőt sirathatjuk saját, családban betöltött hajdani szerepünk megszűnését is, holott valamennyien életben vagyunk-maradtunk, "csak" éppen egy manapság már mindennapinak tűnő válás robbantott ki - mondjuk - az apaszerepből, amely érzelmi és értelmi énünk integráns részévé vált. Szilárd Gabriella