Wass Albert: Tizenhárom almafa

Az 1953-ban írt Tizenhárom almafa a klasszikus történelmi regény hagyományai szerint a nagypolitika történései helyett inkább arra összpontosít; hogy e történések hatása miképpen jelenik meg a kisemberek életében, ez esetben a kommandói vadőr, Tánczos Csuda Mózsi és családja mindennapjaiban. Az újonnan kijelölt magyar-román határ éppen Mózsiék háza alatt szeli ketté Erdélyországot. Mózsi annak idején húsz almafát ültetett a ház mellé, melyekből Észak-Erdély hazatérésekor már csupán tizenhárom fácska növekszik a kommandói hegyoldalban. A remek humorral fűszerezett szatírikus mű visszatérő motívumaként szerepeltetett almafák így válnak a székely megmaradás jelképévé: a csonkokból életrevaló vesszők sarjadnak, bizonyítván azt, hogy „Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.”