Ennek a regénynek egy lány a főszereplője. Csakhogy ez az egy lány valójában öt lány. Mert nem éri be azzal az egy élettel, ami adatna neki. Valószínűleg semelyik korban sem érné be, hogy érné hát be abban a szűkös és sötét korban, amelyikben éppen kamaszodni kezd: 1952-ben ismerkedünk meg vele Magyarországon. De szerencsére van neki egy őrangyala – kicsit izgága ugyan, alig érteni, olyan hadarva beszél, olykor még dadog is – Bódognak hívják egyébként –, de mégis csak őrangyal, és hajlandó közbenjárni az égi hatalmaknál, hogy az Irénből Renivé önállósodott kíváncsi és mohó kislány megtapasztalhassa azt a négy másik életsorsot is, amelyiket megáhít magának. Így kerül tizenhárom évesen Milánóba 1489-ben a nagybátyjával, aki Mátyás király követe, így futja be a népszínművek vidéki csillagának a tüdővész által kurtára szabott pályáját 1859 és 62 között, így próbálja ki a sokgyerekes iparosfeleség szerepét a XX. század elején, egy kis módosítással: a német eredetű mészáros-vendéglős fia, apja nagy csalódására, tanár lesz a vidéki város tanítóképzőjében, neki szül hat gyermeket a tündérszép Somló (Schmidek) Ilus, és viseli el az első boldog évek után egyre nehezebben férje mind sűrűbb italozásba hanyatló szakmai becsvágyát; és végül így merészkedik ki egyedül a nagyvilágba a század húszas éveiben mint emancipált fiatal festőnövendék, s bukik bele kis híján a túlságos szabadság szakadékába. De Bódi őrangyal résen van, a gonoszság erői hoppon maradnak. És Reni is felnő – hatvanéves, amikor megint találkozunk vele: az ország a végre valódi felszabadulásának tizedik évfordulóját ünnepli, és Renit még mindig a kíváncsiság élteti, az élet tarkasága nyűgözi le – akárcsak az olvasót, Vathy Zsuzsa új regényében.