Váradi Z. Ferenc: Szökőév

Talán ritka, de igaz történet. Két fiatal fiúról szól, mindketten Szegeden érettségiztek, a német megszállás miatt rövidített 1943-44-es tanévben. Tizennyolc évesen kapták a behívót munkaszolgálatba, még nem volt idejük kamaszból felnőtté válni. Addigra megtanulták, amit az iskolai oktatás megkövetelt tőlük, matematikát, fizikát, kémiát, latint, németet, de mint a legtöbb embernek Magyarországon, nekik sem volt fogalmuk arról, mi zajlik körülöttük a valódi világban. Pedig az érettségit követő esztendő még a zaklatott huszadik századnak is legrémségesebb éve volt. A rémségekből két hősünknek is kijutott. Munkatáborok, erőltetett menetek, fogság, hadbíróság… Ez az írás mégsem csak arról szól, milyen kalandosnak is nevezhető módon élte túl a nevezetes „szökőévet” a két barát – egyikük maga a szerző. Hiteles krónika ez a háború végéről, a magyar holokausztról, a jókról, rosszakról, közömbösökről és a mindenen túljuttató derűs életerőről. A szerző több mint fél évszázada távol él Magyarországtól, elismert nevet szerzett a tudományos életben, de ezzel az életrajzi regénnyel még tartozott önmagának, barátainak, a kortársaknak és a fiatalabb generációk sorának.