A jó politikai thrillert, az különbözteti meg a rossztól, hogy akár igaz is lehetne. Valódiak a benne felvetett problémák, mintha csak a közeljövő legközelebbi konfliktusának szakértő elemzését olvasnánk. Persze egy, a döntéshozók nagyon szűk körének szóló, titkokat nem tűrő elemzést.
Népszerű műfaj ez, sokan is próbálkoznak vele. És éppen az előzők miatt csak kevesen sikerrel. Tom Clancy közéjük tartozik. Tud akciót írni, neki elhisszük, ha egy karcsú nő izmos férfiakat intéz el puszta kézzel. Tudja, hogyan hatol be idegen terepre a különleges kommandó. Ismeri a fegyvereket és a legmodernebb hírszerző eszközöket. Szerzőtársával, Steve Pieczenikkel együtt ismeri a geopolitikát és a hatalom működésést. Olyan íróként, akinek elemzéseire állítólag a Fehér HÁzban is odafigyelnek, ismeri az amerikai döntéshozatalal és felelősségvállalás mechanizmusát.
Véresen komoly dolgokról ír ebben a véresen izgalmas kalandregényben. Madridban meggyilkolnak egy amerikai diplomát, a válságelhárítással foglalkozó Op-Center, az operatív központ egyik munkatársát. Az áldozat a spanyolországi etnikai ellentéteket akarta tanulmányozni. Mintha csak rajtpisztoly dördült volna el, gyilkos indulattal törnek ki az eddig elfojtott ellentétek. Gyilkosságok, kínzások, robbantások követik egymást, emberek fordulnak egymás ellen csak azért, mert a másik éppen baszk, vagy katalán, vagy kasztíliai...
Clancy persze azt is tudja, hogy az ilyen kollektív elmebaj mögött mindig megtatálható egyesek gátlástalan, mindenen átgázoló hatalomvágya is. A jó politikai thriller ugye akár igaz is ehetne, és az Erőegyensúly ijesztően valóságszagú. Lehet, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia után Spanyolország hullik atomjaira? Lehet, hogy az események Clancy forgatókönyvét követik majd? Nagyon is lehet, mert sajnos az egyetlen vaószerűtlen elem az egész könyvben a kis nemzetközi csapat határozott fellépése a válság és kirobbantói ellen. Igaz, az Erőegyensúly pont e miatt a regényes elem miatt olyan kitűnő olvasmány. A szomorú teljes valóság pedig maradjon az újságoké.