Engem arra tanítottak; hogy a stílus maga az ember, így próbáltam megismerni azokat, akiket nem ismertem, de kíváncsian olvastam műveiket. Rózsát most ismertem meg igazán - pedig régóta vagyunk barátok -, miután elolvastam a regényét. Alapvetően az őszintesége fogott meg. Ez egy "tiszta" írás, őszinte szembenézés a nem mindig bátran vállalható emlékekkel. Magam is egy dunántúli városban éltem meg a történelmet, és az egyedi sorsok bennem is felidézik gyerekkorom jellegzetes figuráit, a kis, púpos Juliska nénit - az enyém Varró mama volt és sántított -, a téli libatöméseket, a nyárral érkező jegest, az Úri utcát, amelyet nem így hívtak, de abban is együtt laktak cipészek, vasutasok, volt földbirtokosok, orvosok, paraszti sorból kiemelkedett párttitkárok. A társadalmi szétbomlás és az egymáshoz mégis alkalmazkodó rétegek együttélése mindig a vidéki városokban volt tetten érhető, bár nekünk, gyerekeknek ez akkor még nem nagyon tűnt fel. Természetesnek találtuk, később megfeledkeztünk róla. Örülök, hogy Rózsa átmentett valamit abból a korból és az akkori hangulatból. Hiszen az Úri utca 5. nemcsak egy ház, hanem egy teljes látkép, a magyar társadalomról. Vadas Zsuzsa a Nők Lapja újságírója