Szulovszky János: Füstfaragók - A kéményseprő mesterség kultúrtörténete

„A világ melynek szokása csakis a külsődlegest becsülleni, a spacecamin vagy kémény-seprőt kicsibe veszi. Ördög másainak csufolják őket kormos testi mivoltok miatt, sőt a szépen kifestett szobába is ritkán eresztik őket, annál szivesebben átengedik nekik a csuf cabinete-t, azaz a kályha likát.
A mindenható Isten azonban nem az orcát tekinti, hanem a lelki ismeretet, nem a testet, hanem a lelket, nem a héjat, hanem a magot, nem a kagylót, hanem a gyöngyöt, nem a hüvelyt, hanem a kardot, nem a kötést, hanem a könyvet.
Ádám némely gyermekei mindent megtesznek, hogy arcuk sima, szép és fehér legyen, miközben lelki ösméretük fekete, akár a holt szén, ugyan miben különbözik ez attól, amikor télidőn egy ganéj-dombot meglep a hó?
Ezzel szemben egy kémény-tisztogató kormos öltönye, fekete arca rejthet fehér és szeplőtelen lelkiismeretet: a fekete földek minden időben jobbak valának az egyéb félénél. (…) A kémény-tisztogatók derék és jámbor emberek, tudják, hogyan kelletik derekasan élni, ugy hogy ne csak a kéménybe hágjanak fel, hanem a mennybe is, tompa seprőjükkel éppugy megkeresik a kenyerüket, mint más hegyes tollával.”

(Abraham a' Santa Clara, 1702)