Ernest Hemingway: Szegények és gazdagok/A folyón át a fák közé/Az öreg halász és a tenger

Részlet a könyvből:
Tavasz

Tudják-e; milyen Havanna hajnalban, mikor a Suttyók még a házfalak tövében alszanak, s a jegeskocsik sem hordják még szét a jeget a söntésekbe? Nos, mi a kikötő felől jövet átvágtunk a téren a San Francisco Gyöngye kávézó felé, de csak egy pofa volt ébren a téren, éppen ivott a kútból. De mikor beléptünk a kávézóba, már hárman vártak ránk. Leültünk, egyikük odajött hozzánk.
- Nos? - kérdezte.
- Nem megy - mondtam. - Szívességből örömest megcsinálnám. De mondtam már tegnap este, hogy nem megy.
- Annyit adunk, amennyit kér.
- Nem erről van szó. Nem lehet, ennyi az egész.
A másik kettő is visszajött, és bánatos képpel állt mellettünk. Igazán rokonszenves fiúk voltak, örömest kedvükben jártam volna.
- Ezer fejenként - mondta az, aki jól beszélt angolul.
- Ne gyötörjön - feleltem. - Komolyan mondom, hogy nem megy.
- Később, ha megváltoznak a dolgok, ez még jó pont lenne magának.
- Tudom. Maguk mellett vagyok. De most nem megy.
- Miért nem?
- Én a hajóval keresem a kenyeremet. Ha elvesztem a hajót, elvesztettem a kenyeremet.