Az ókor nagy hőskölteményei nem tartották lehetetlennek; hogy élő is átléphesse a halottak titokzatos világának érckapuját, a mondák állítják, járt odalenn Theseus, járt más hérosz is, vagy kivételes szépségű lantpengetése miatt a feleségét visszakönyörgő Orpheus. Még Dante is alászállt az Isteni színjátékban, maga a szelíd Vergilius volt az úti kalauza. A rege helyhez kötötte az alvilági bejáratot, nyílt oda út Nápoly közelében, Athén vidékén, Taenaron hegyfokánál, s azt is rögzítette, nemcsak megrendítő élmény a holtakkal való találkozás, de az odajutást feltételek szabályozzák. Az alvilági révész, Charon pénzt kíván, fuvardíjat, a három torkon üvöltő sárkányfarkú őrkutya, Cerberus varázsfűvel illatosított mézes süteményt. Ha az obulust kifizette, az eb megkívánta csemegét átadta az utas, szabad a közlekedés a Babits olyan jól ismerte aszfodéloszligetek közt, s az elszánt földi halandó meglelheti a maga halottját a Jajgatás tavánál, csak szorítsa, szorítsa az aranyágat.