A Hazudozóban Adrian Healey viszontagságokkal teli életét ismerjük meg az angol bentlakásos fiúiskolák világától a Cambridge-i doktorátusig, fiúszerelmektől a nőkig, a valóság látszatától a teljes, mindent átitató fikcióig. Fry részben önéletrajzi ihletettségű regénye ismét tabukat döntöget és persze tükröt tart.
„Adrian azt is tudta, hogy Adrian hazugságai igazak: ugyanúgy megélte, átélte és előadta őket, mint mások az igazságot már ha másoknak van igazságuk, és lehetségesnek tartotta, hogy ez az utolsó hazugság kitart a sírig.”
Semmi nem az a regényben, aminek látszik, mindenkinek van rejtegetni valója, épületes hazugsága, és a szerző Healeyvel karöltve előszeretettel hozakodik elő a mocskosabbnál mocskosabb részletekkel.
Ahogyan azonban a regényt átszelő idegen szál fokozatosan összefonódik a cselekménnyel, kiderül, hogy a saját világot építgető Adrian még csak alig pedzi az intelligenciájukkal mit kezdeni nem tudó, unatkozó ex- és regnáló angol és magyar titkosszolgálatok ártatlannak alig nevezhető játékát.
„Nem volt benne biztos, hogy vajon rohadt krumplinak jobb lenni, vagy egészségesnek, hogy inkább lenne biztonságos meleg zsákban, mint kidobva és visszaszántva a földbe. Egy dologban volt biztos: mindkét sors jobb, mint Istennek lenni.”