„Azt az olvasót; aki … egyre türelmetlenebbül várja, hogy a híres rejtély lényegére térjek, azt remélve, hogy éppolyan kéjes borzongásban lesz része, mint amikor vérfagyasztó horrorfilmet néz, rábeszélném, hogy tegye le könyvemet, mert csalódni fog. Nem izgalmas kalandregényt írok, hanem azt mondom el, miként került kultúránk a kozmikus vagy legalábbis nemcsak földi egyetemesség próbatétele elé, s mi lett ebből” – írja a könyv fiktív előszavában Lem, a nálunk is széleskörűen ismert lengyel sci-fi író. Ha külsődleges egzotikus kalandokban nem is bővelkedik ez a regénye, azért fantasztikum bőven akad benne, s a bejárt gondolati mélységekben való búvárkodás legalább olyan izgalmakat rejt: milyen veszélyekkel járhat az emberiség számára az, ha a katonai hatalom pusztító célokra akarja felhasználni a világűrből érkező értelmes üzeneteket? Külön érdemes felfigyelni Lem írói stílusára, hasonlatainak költői szépségeire, finom iróniájára.