Az 1848-as magyar polgári forradalom centennáriuma óta örvendetesen megnövekedett az érdeklődés népünk e dicső forradalmának és szabadságharcának története iránt. Tucatszámra születtek kisebb és nagyobb jelentőségű tanulmányok; jelentek meg vaskos és tartalmas forráskiadványok,1 amelyek sok-sok új adattal gazdagították ismereteinket, amelyek a téves megállapítások és a félreértések tömegét igazították ki. Történészeink fáradságot nem ismerő, áldozatos munkája eredményeként ma már egyre nyugodtabb lelkiismerettel mondhatjuk, hogy 1848-49 magyar történetének térképén mind kevesebb a terra incognita, hogy e korszak vonatkozásában igen közel jutottunk a teljes, a kendőzetlen történeti valóság megismeréséhez.
Sokat ígérő és biztató ez a kép a jövőre, de nem hunyhatjuk be a szemünket ama sajnálatos tény előtt, hogy bizonyos - érthető, de csak kevéssé menthető - egyoldalúság jellemzi a magyar 1848-49 történetének bemutatására vállalkozó tudományos munkák jelentős hányadát: Kossuth Lajos emberien nagyszerű alakja bennük sok helyütt hérosszá magasztosult, a forradalom és szabadságharc többi szervezője és vezetője, azonban a legjobb esetben az egyszerű hétköznapi embernél is kisebbé, törpévé zsugorodott, rosszabb esetben, mint ocsú, kihullott a csak Kossuth nagyságát látó történész rostáján. A történeti tények ismeretében nem lehet ugyan előttünk kétséges, hogy az 1848-49-es eseményekben Kossuth Lajos olyan jelentős szerepet játszott, amelyhez foghatót rajta kívül senki más, de az is bizonyos, hogy a forradalom és szabadságharc -vezére- mellett szép számmal tevékenykedtek -alvezérek- is, akik nélkül sok minden másként történt volna, mint ahogyan történt. Szűk keretek közé szorított tanulmányunkban, melynek megírására többek között tanári működésének 50. évfordulóját ünneplő Buza László akadémikus egyik monográfiája is ösztönzést adott,2 egy ilyen -alvezér-, Szemere Bertalan egyéniségének és történeti szerepének jobb é igazabb megismeréséhez szeretnénk hozzájárulni.