Beszélgetések Jean-Louis Missikával és Dominique Woltonnal
Raymond Aron (1905-1983) a huszadik század egyik legjelentősebb politikai filozófusa és szociológusa volt. Könyvei, tanulmányai és nem utolsósorban nevezetes vezércikkei, kommentárjai a Le Figaró-ban és a L'Express-ben nevét Franciaország határain túl is ismertté tették: számos világhírű egyetem vendégtanára, díszdoktora volt; Kissinger a „tanítómesteré”-nek nevezte.
Aron hűvösnek, „fagyosnak” mondott stílusa mögött szenvedélyes érdeklődés, a szemlélő, az elemző elkötelezett intellektuális passziója munkál: a megértés és az analízis igénye szemben a II. világháború utáni, főleg baloldali értelmiség messianizmusával. A valóság és a valóságból adódó cselekvési lehetőségek feltárása érdekelte a filozófiában és a politikában egyaránt. Számára a liberalizmus nem elvont elveken alapult. A modern társadalmak elemzésével próbálta igazolni a politikai és szellemi szabadelvűséget.
Ez az antikonformista entellektüel, akit a hidegháború beköszönte óta jobboldaliként könyveltek el, bizonyos értelemben, minden kiátkozás ellenére hű maradt önmagához: távolságot tartott mindenféle hatalomtól, még attól is, amellyel egyetértett.