Bródy Sándor: Az egri diákok

Reggeli fél nyolczat ütött a cziszterciták egri székházának torony-órája. A reggeli mise már véget ért; a gymnázium iskola szolgája, az úgynevezett pedellus pedig elsőt csengetett.
A diákok egyszerre ellepték a székegyház nagy udvarát, kis udvarát; a szellős nagy, de homályos folyósokon, a bolthajtásos tanúlótermekben alig lézengett még egy-két fiú. Némely hanyag diák, aki itt akarta megtanúlni a leczkét; egy-két kitűnő szorgalmú tanúló, aki mégegyszer elismételte, amit tudott.
A többség vigan beszélgetett, szaladgált, vitatkozott a partoldalba épített szentek szobraival ékesitett udvarban, nekidűlt az akáczfának, mely éppen virágzott Mária havának e gyönyörü utolsó napján, az 1846-ik esztendőben.
Körülbelől félszáz esztendeje, de a diákok jórészt akkor is csak arról beszélgettek, a miről manapság. Legfeljebb beszédjük módja volt más, nem egyszer latin szóval szóltak és sok olyan mondást ejtettek, ami azóta divatját múlta. Leginkább tanulmányaikról, a bizonyitványról, tanáraikról s játékairól beszélgettek.