Az orosz nyelvű költészet megismertetésében előkelő hely illeti meg Rab Zsuzsát. Nemcsak azért; mert fordításai „magyar” versekként is kitűnőek, hanem mert jó érzékkel a számunkra kissé patetikus orosz lírának másfajta – meghittebb, leíróbb vagy intellektuálisabb – remekeit tárja fel. Az ó-orosz egyházi énekek (a világhírű ikonok irodalmi megfelelői) e kötetben szólalnak meg először magyarul. Az orosz népköltészet szilaj szépségét és elragadó báját egy egész kis ciklus tolmácsolja itt, méltó erővel és bravúrosan. A múlt orosz költészetét – ritkán emlegetett elődeivel és kortársaival együtt – a nagy klasszikus, Puskin és a finom, már-már dekadens Fet reprezentálja. A XX. század első feléből a nálunk alig ismert orosz „nyugatosok” (Bunyin, Ahmatova, Brjuszov, Paszternak, Mandelstam, Cvetajeva) keltenek az olvasóban érdeklődést. A hányt-vetett életű, csodálatos Jeszenyin – akinek Rab Zsuzsa alighanem a leghivatottabb fordítója – különösen nagy helyet kap mellettük. A sort egy kis csapatnyi fiatalnak – Voznyeszenszkij, Vinokurov nemzedékének – izgalmas, sokat ígérő, mai lírája zárja.