Vasgyúró már az én gyermekkoromban is legenda volt; pedig ott járt-kelt közöttünk Zsigerháton mindennap, teljes testi valójában. Ez a testi való pedig állott egy klottgatyából vagy cájgnadrágból és langyos évszakokban mezítelen felsőtestből. Hanem az a test tekintélyt parancsolt. Csupa izom, csupa erő... barna bőr, széles váll... Ma úgy mondanánk: atlétikus termet - pedig Gyúró kubikmunkán, részes aratáson művelte a testét, s nem kondicionáló termekben.
Elég az hozzá, hogy Nagyanyánk rendre vele ijesztgette az aprónépet: "Ha rossz leszel, elvisz Gyúró!" A fenyegetés azonban rendre hatástalan maradt, mert Gyúró nem hogy agresszív lett volna a gyermeknéppel, éppen hogy nagy barátságot tanúsított irántunk. Leült közénk az árokpartra és mesélt. Lehet, azért, mert a felnőtt hallgatóság leírta őt; lehet, azért, mert neki mindegy volt, csak közönség legyen. Nem prédikált - előadott, s bármilyen témában otthonosan. Csillagászat, politika, orvoslás, meteorológia, história - mindegy volt neki. Valóságos polihisztor benyomását keltette. Felnőtteknek is nagyon szeretett magyarázni, de azok mentek a jószág, a termés után. "Mondjad, Gyúró, mondjad!-" - s legyintettek. De a gyerekhad elcsüngött rajta.
Kamaszodván aztán mi is elhagyogattuk, mert belekottyintván némely tudományokba, rájöttünk, hogy Gyúró, aki mindent tud - semmit sem tud jól. Eleinte élveztük, hogy megfogjuk, de ilyen kicsi öröm nem sokáig kell az emberfiának. Bolondnak azonban sosem tartottuk. Rájöttünk ugyanis, hogy a Tolnai Világlapja meg ehhez hasonló források az ő minden tudománya, s tudatlanságának nagy-nagy hézagait vagy természetes paraszti ésszel vagy fantáziával tölti ki. Gyúró azonban ezzel együtt sajátos, ritkán születő figura s bár a huszadik században igazi anakronizmus is lehetne - én azt mondom: falusi hippi valójában.