Polner Ödön, Dr: A reverzális-ügy fejlődése

A házassági jogot az újkorban Európa-szerte és hazánkban is nagy általánosságban az egyház szabályozta. Azelőtt: a keresztyénség első századaiban a házasság szabályait világi jogok tartalmazták s a keresztyén egyház e szabályokat elfogadta. E szabályok szerint; különösen pedig az egyház által szem előtt tartott római jog elvei szerint, a házasság a felek megegyezésével létrejött jogviszony. A keresztyén egyház azután idővel szentség jellegével ruházta fel a házasságot, amelyet azonban nem az egyház, hanem a felek szolgáltatnak ki egymásnak (bár van ettől eltérő nézet is). A házasság megkötéséhez nem volt szükséges az egyház közreműködése s a házasság megkötésének módját az egyes népek helyi szokásai és szabályai állapították meg. De elég korán kifejlődött az a szokás, hogy az egyház a már érvényesen megkötött házasság megáldásával, „benedictio"-jával utólag hozzájárult a házasság létrejöttéhez anélkül, hogy az egyház ilynemű közreműködése szükséges lett volna a házasság érvényességéhez. Habár az egyház azáltal, hogy áldásával csak az olyan házassághoz járult hozzá, mely az ő erkölcsi felfogásának megfelelt, - befolyást is nyert a házasság anyagi feltételeire, mégis a házasságot, mégpedig a szentség jellegével is bíró házasságot meg lehetett kötni anélkül, hogy az egyház bármily mérvben közreműködött volna, s a világi szervek előtt kötött házasságok is érvényesek voltak. Ez volt a jogállapot egészen a tridenti zsinatig, 1563-ig, tehát több mint másfélezer éven át.