Egy napon, augusztus 16-án, este hat órakor Konstantinápolyban a Top-Hané-tér, melyet rendesen a járókelők s a bolondozók kiabálásai élénkítenek meg, csendes, komor, csaknem teljesen elhagyatott volt. Aki a Boszporusra vezető lépcső tetejéről nézett szét, bizonnyal kedves képben gyönyörködhetett, de az emberek hiányoztak. Alig egy pár idegen ment át itt ama szűk, piszkos, sáros, sárga kutyákkal telt utcákba, melyek Péra városrészbe vezettek. Ez a városrész különösen az európaiak számára van fenntartva s kőházainak fehér színe érdekesen bontakozik ki a dombon levő ciprusfák fekete lombjai közül. Mindenkor festői szép e tér, - festői már csak az öltözetek nagy változatossága miatt is, mely itt látható, - festői s szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak Mohamed mecsetje karcsú minaretjeivel, vidám arab-stílben készült kútja, melyen nincs meg többé a kínai modorban épült kis tetőzet, a boltok, hol szörbet s ezerféle csemege kapható, a kirakatok, a felhalmozott gyümölcsök, dinnye Szmirnából, szőlő Skutáriból, s ellentétben velök az illatszerek és olvasók árusainak kosarai, érdekes kép továbbá a lépcső, melyhez naponkint száz és száz tarkaszínű csónak érkezik, melynek két evezője a hajósok keresztbetett karjain inkább símogatja, semmint veri az Aranyszarv és a Boszporus kék hullámait.