A Sötétség délben című regényével világhírűvé vált magyar származású író szerteágazó munkásságában kitüntetett helyet foglal el immár klasszikussá vált tudománytörténeti-tudományfilozófiai műve; az Alvajárók, amelyben az univerzumról alkotott kép változását, a csillagászat és a fizika kialakulását vizsgálja a babiloniaktól Newtonig. Miközben átfogó történelmi, tudományos és filozófiai ismeretekkel megrajzolja az adott korszak kulturális képét, és bemutatja azokat a kiválasztott személyiségeket - Kopernikuszt, Tycho de Brahét, Keplert, Galileit-, akiknek a tudományos gondolat fejlődése köszönhető, a szerző korszerű tudományképet sugall. "A tudomány haladását általában egyenes vonalú, józanul töretlen fejlődési folyamatnak tekintjük - írja -, holott nagyon is szabálytalan, olykor a politikai gondolkodás evolúciójánál is cikcakkosabb csapást követ. Különösen a kozmológiai elméletek fejlődése nevezhető - túlzás nélkül - a kollektív megszállottság és kiegyensúlyozott skizofrénia történetének, s az útvonalát meghatározó egyes felfedezések és felismerések inkább tűnnek egy holdkóros, mint egy elektronikus agy produktumainak. Amikor Kopernikuszt vagy Galileit lesegítettem a talapzatról, ahová a tudományos mitográfia állította őket, nem az volt a célom, hogy lealacsonyítsam őket, csupán hogy teremtő gondolkodásukba bepillantsak. Nem bánom azonban azt sem, ha a kaland melléktermékeként szembekerülök a legendával, mely szerint a Tudomány józan és szikár, a Tudósok pedig higgadtabbak és szenvedélyektől mentesebbek másoknál (aminek folytán a világ dolgainak irányításában vezető szerepet kellene játszaniuk), és képesek maguknak és kortársaiknak megfelelően racionális megoldásokat nyújtani a más eredetű etikai ítéletek helyett. Szándékom volt, hogy e bonyolult tárgykört az átlagolvasó számára hozzáférhetővé tegyem, de remélem, hogy az egyetemi ifjúság is haszonnal forgatja majd könyvemet."