A drágakövek túlnyomó többségükben kristályos ásványok; amelyeket színük, szépségük, keménységük, ritkaságuk emelt a többi ásvány fölé. A szép csillogó drágaköveket már évezredek óta ékszerként használják. A gyémánt tüze, a rubin, a zafír, a smaragd színe és fénye, valamint a többi drágakő szépsége és csillogása hamar felkeltette az ember érdeklődését. A drágakövek kemények, tehát az idők folyamán nem kopnak, nem rongálódnak. Ritkák, ezért értékesek. A drágakövek pompás színét, fényét és színszórását különféle alakra való csiszolással még fokozni lehet.
Az ásványok, és így a drágakövek is mindig meghatározott rendszer szerint kristályosodnak. Képződésük helyén - az elsődleges lelőhelyeken - a kőre jellemző kristályalakban találhatók, míg a folyók hordalékában - a másodlagos lelőhelyeken - a kristályalakok élei már lecsiszolódtak.
A drágakövek nem különleges anyagok, hanem a Földünkön nagy mennyiségben található elemek kristályos vegyületei [mint pl. a rubin, vagy a zafír, amelyek kristályos alumínium-oxidból (Al2O3) állanak]. A rubin szép vörös színét igen kis mennyiségű króm, a zafír kék színét kis mennyiségű titán és vas idézi elő. A gyémánt pedig a szén kristályosodott változata. Ismerjük a drágakövek vegyi összetételét, valamint a fizikai tulajdonságait is: a fajsúlyt, a keménységet és a fénnyel kapcsolatos jelenségeket. Ezek ismerete a drágakövek megkülönböztetésekor és felismeréséhez fontosabb, mint a kristályalak vagy a vegyi összetétel. Ugyanis, ha csiszolt kő kerül kezünkbe, alakjukról már nem következtethetünk kristályrendszerükre, a vegyvizsgálattal pedig megsemmisítenénk a drágaköveket.
A drágakövekre jellemző fizikai tulajdonságok közül a fajsúly - a drágakő súlyának és térfogatának hányadosa - egyszerű eszközökkel mérhető. A keménység a drágakövek esetén a karcolhatóságot - nem pedig ütéssel, vagy nyomással szembeni ellenállást - jelenti, mert a drágakövek jól hasadnak kristályszerkezetüknek megfelelően.
Legfontosabb fizikai tulajdonságaik a fénnyel kapcsolatosak. Ezek: a fénytörés és a színszórás. A fénytörést, a törésmutatóval határozzuk meg. A törésmutató a drágakövekre jellemző adat, amely annál nagyobb, minél jobban fénytörő, tehát erősebb fényű a drágakő. A színszórás az a jelenség, amikor a fénytörő, közegbe jutó fehér fény a szivárvány színeire bomlik.