Részlet a könyvből:
A jóslat.
A kis ónémet városkában elcsendesedett az élet. A tisztes polgárok elzárták a nagy keresztvasakkal ellátott tölgyfakapukat; eloltották mécseseiket s már rég az igazak álmát aludták, rábízva életüket a holdat ugató kutyákra s a terebélyes marcona éjjeli őrre, akinek nehéz lépései tompán visszhangoztak a hegyre kapaszkodó hepehupás utcákon.
Szép, tiszta nyári éjszaka volt. A csillagokkal teleszőtt égboltozat kékje szelíden domborodott Eisenach felett s a házakat ezüstös csillogással vonta be a hold sápadt, hideg fénye.
Az éjjeli őr elmélázva rótta az útat. Egyre a különös utason járt az esze, aki az este érkezett Erdélyországból s úgy hallotta, hogy Klingsohr a neve. Hermann herceg egy éve hogy elküldötte érte követeit, mert sehogy sem tudott igazságot tenni veszekedő lovagjai között, akik mind a maguk számára követelték a lovagi tornán és az énekversenyen a győzelmi babért. A vitatkozás és a veszekedés a végén már verekedéssé fajult, úgyhogy a herceg jobbnak látta elhozatni Klingsohrt a világ, legnagyobb tudósát, aki mindenhez értett. Éppúgy értett az aranycsináláshoz, mint a verseléshez meg a víváshoz, sőt voltak olyanok is, akik biztosan tudták, hogy a tudós mester a csillagok járásából pontosan kiolvassa az emberek sorsát.