… A szavak nem használnak, a jelképek nem segítenek, az elméletek és a tanítások teljességgel haszontalanok.
A megismerés – természetéből adódóan – inkább hasonlít a megismerési folyamatra, mint magára a megismerés után állapotra. Ez egy folyamat; elkezdődik, de soha nem ér véget. Átadod neki magad, de sohasem birtokolhatod. Olyan ez, mint amikor egy csepp az óceánba hullik, vagy amikor maga az óceán hullik bele a cseppbe. Egy mélységes összeolvadás, egység; beleolvadsz és eltűnsz benne. Semmi nem marad utána, nyoma sem marad; ki fog hát beszélni? Ki fog visszatérni ebbe a siralomvölgybe? Ki jön vissza ebbe a sötét éjszakába, hogy elmondja? Az ismeretlen egy darabja behatol az ismertbe, a túlvilág egy része eljön a Földre – mi mást tehetnél? Eltáncolhatod, elénekedheted. Ez a mahámudrá éneke.
De ki fogja elénekelni? Tilopa nincs többé. Az orgazmikus érzés maga az éneklés. Ez nem Tilopa éneke, Tilopa már nem létezik. Maga a tapasztalás vibrál és énekel. Ezért hát a mahámudrá éneke az extázis éneke, hisz az extázis valójában az éneklés. Tilopa nem tehet semmit, Tilopa nincs jelen, Tilopa feloldódott a mindenségben. Csak ha a kereső felolvad a semmiben, akkor érhető el a cél. Csak ha a tapasztaló nincs többé, akkor jelenik meg a tapasztalat. Keress – és sohasem találhatod meg, amit keresel, hiszen a keresésen keresztül a kereső erősödik benned. Ne keress – és megtalálod. Pontosan a keresés, a rá irányuló törekvés válik a gáttá, hiszen minél többet kutatsz, annál jobban megerősödik az ego: a kereső. Ne keress!