A német; francia és angol grafikusvilágnak évtizedek hosszú sora óta megvannak a maga nagy nyomdászattörténelmi szakmunkái is, amelyekből tanulságot és gyönyörűséget meríthet a jelenben, s reménységet, bizodalmat a jövőre nézve. A Nyugat népeinek e monumentális nyomdászattörténetei sok ezernyi példányban látnak napvilágot, hiszen a százmilliós nemzetek kebelében mindenesetre nagyobb számmal akad olyan ember, aki érdeklődik az újabbkori művelődéstörténelem legfontosabb részlettudománya, szinte a gerince: a nyomdászattörténet iránt.
Minálunk szegény magyaroknál egy nagyobb terjedelmű, az egész sokszorosítás históriáját átölelő, alapos nyomdászattörténelmi mű megjelenése csak kedves álom s hosszú sóvárgás tárgya volt évtizedeken át, nem mintha hivatott íróemberek híjával lettünk volna, hanem mert az érdeklődő közönség aránylag kicsi volt ily vállalkozáshoz.
Népünk kicsiny voltának rossz oldalait megéreztük tehát ebben a tekintetben is. Pedig ha kicsiny is a magyarság: pótolhatja energiával és kultúra-megbecsüléssel. Hiszen ha csak a számbeli gyöngeségünket látnók: vigasztalannak kellene éreznünk a jövőt, s lemondani minden kulturális törekvésünkről; le kéne takarni a multunkat, nem törődni a jövőnkkel, mert hisz a nemzetek versenyében kedvezőtlenebb a helyzetünk, mint a nagy népeké.