A boszorkányüldözés története
Léteztek boszorkányok vagy csak kitalált, az inkvizíció, a vádlók fantáziaszüleményei? Megtudhatjuk Norman Cohn krimiszerűen érdekfeszítő oknyomozásából. „Nyomozása” során egy olyan történet bontakozik ki az ókortól a XVI-XVII. századig, amelyben a vádlók és a vádlottak mindig változnak, a vádak maguk viszont kísértetiesen hasonlítanak. A kisgyermekek megölésével, vérük megivásával, emberevéssel, szexuális orgiákkal, titkos, sötét hatalmakkal kötött szövetséggel éppúgy vádolták az őskeresztényeket, mint később a keresztények az az eretnekeket, a „boszorkányokat” vagy a zsidókat.
A szerző tehát a toposz első antik előfordulásainál, a bacchanáliák leírásánál kezdi a történetet, majd a középkorban, különböző eretnekcsoportok „demonizációjával” folytatja. A XIV. század elejére a sztereotip vádak már rendkívüli módon megerősödtek és elevenen éltek a keresztények „köztudatában”. Az őskeresztények, a középkori eretnekek, majd a templomosok elleni vádak és üldöztetések részletes ismertetése után tér rá Cohn a XIV. század végétől kezdve egy új központi ellenség, a boszorkányok „diabolizációjának” ismertetésére. Vérbeli történészként a boszorkányüldözések valódi okát keresi, s ezt az okot egyebek között a XVI.-XVII. századi falusi élet növekvő feszültségeiben és a sztereotípiák makacs természetében találja meg. Norman Cohn könyvének tudományos értéke, hogy racionálisan és rendkívül szellemes formában bizonyítja be a vádak hamis mivoltát, évszázadok óta hitelesnek tekintett történelmi „forrásokról” mutatja ki, hogy hamisítványok.
A boszorkányok története mögött persze kibontakozik a bűnbakteremtés mechanizmusa, az a jelenség, amelynek értelmében a világot meg kell tisztítani bizonyos fajta emberektől, akiket a rontás, a gonoszság megtestesítőinek vélnek. A könyv ugyan a régmúltról és egy rendkívül népszerű, érthető módon nagy érdeklődésre számottartó témáról szól, bizonyos vonatkozásokban azonban a XX. századi történelmet illetőleg is gondolatébresztő.