Egy több mint háromszáz éven át megszakítás nélkül uralkodó dinasztia története minden korban figyelmet érdemel. Hát még akkor, ha egy nagy birodalom élén áll, amely a világ sorsát és az egyetemes fejlődést hatékonyan képes befolyásolni, gátolni vagy előmozdítani, hiszen a földkerekség egyhatodán terpeszkedik. Az 1613-tól 1917-ig regnáló Romanovok nem voltak se rosszabbak, se jobbak, se műveltebbek, se kulturálatlanabbak, se tehetségesebbek, se tehetségtelenebbek, mint koronás kollégáik a világtörténelem forgószínpadán.
Tizennyolcan uralkodtak ez idő alatt: többségük vagy jelentéktelen, vagy léha, vagy bornírt despota volt. Azért néhány jelentős személyiséget is adtak a történelemnek: I. Péter és II. Katalin nem érdemtelenül kapta meg a "Nagy" előnevet, de Alekszej Mihajlovicsot, I. és II. Sándort is jelentékeny államférfiként tartjuk számon. Uralkodásuk az orosz történelem addigi legnagyobb anarchiájából nő ki, és abba is torkollik. Azalatt azonban egy periferiális országból világbirodalmat kovácsoltak. Tűzzel-vassal.