A Móricz életmű legnagyobb vállalkozása az Erdély-trilógia (Tündérkert, 1922; A nagy fejedelem, 1935; A nap árnyéka, 1935). Kivételes nyelvi erővel, a történeti hitelesség igényével tárja elénk Móricz a XVII. századi Erdély tablóját, hogy a két központi alak, Báthory Gábor és Bethlen Gábor alakjában kifejtse a magyarság egészére vonatkozó történelemfilozófiáját, a Trianon utáni Magyarország jövőépítő lehetőségeit. A kortársak által kulcsregényként is olvasott műben Báthory tökéletességet hordozó eszményei szembesülnek a megmaradást elősegítő, a mindennapok építő munkáját képviselő Bethlen törekvéseivel.