Az 1930-as - 40-es évek magyar falujának kálváriája ez a regény: részesaratók; napszámosok, lovas gazdák, fiatalok, házaik előtt pletykáló asszonyok vonulnak föl a könyv lapjain, közben Európa már a háború szélén tántorog, milliós hadseregek néznek egymással farkasszemet a harcmezőkön.
Vasárnap még telve a templom, de a felszín alatt tombol a földéhség, egyik testvér elorozná, elpörölné a másik testvér földjét. Mert a föld életet jelent: kenyeret, otthont, jószágokat, szalonnát, biztonságot. Ülésrendet a vagyon határozta meg a templomban, lakodalomban. A misére érkező vagyonosabb gazda addig sétál a padok mellett, míg nem talál hozzája hasonló gazdaembert valamely padban, hogy melléülhessen.
A történet egy fiatalasszony harca, küzdelme az otthonáért, gyerekeiért, néhány hold földjükért, az uráért, aki a nagy háború után érkezett haza - hatévi fogság után - a szeretteihez. Nőnek a gyerekeik, de a nagyobbik fiú nem akar a megharcolt kevéske földjükön dolgozni, nem akar napszámba járni a lovas gazdához, hogy a földjeiket elmunkálják, meg hazahozzák a termést, inkább katonának megy. Tizennyolc évesen önkéntes lesz, hiába az anyja rimánkodása, könyörgése, hogy itthon maradjon. A fiúnak a katonai pálya a vonzó, ott akarja megtalálni a kenyerét, jövőjét. Elmegy, hisz - úgymond - Hitler, Horthy, Mussolini úgyis hetek alatt elintézik a háborút...