Szeretettel köszöntöm az olvasót abból az alkalomból; hogy a távol-keleti bölcsesség egyik legismertebb egészségmegőrző módszerének, az akupunktúrának eddigi legrészletesebb hazai leírását, pontosabban annak első kötetét tartja a kezében.
Az utóbbi években egyértelművé vált, hogy a nyugati mintájú medicina és gyakorlói, az orvosok mély bizalmi válságot kénytelenek átélni. Ennek a bizalmi válságnak az oka a sajátos tényekben rejlik. Beteg és orvos egyre gyakrabban kénytelen rádöbbenni arra, hogy az orvoslás jelenlegi formájában - amikor ráadásul a fő cél még a betegségek legyűrése és nem a körültekintő megelőzése - a gyógyszeres és sugaras kezelések, sőt a sebészi beavatkozások jelentős hányada sem hozza meg a kívánt javulást. Dr. Paavo Airola már 1982-ben ezt írta a New Realities című folyóiratban, az egyik legfejlettebb egészségügyi hálózattal rendelkező Egyesült Államokban fennálló viszonyokról: "Jóllehet több orvosunk, fogorvosunk, több és jobban felszerelt kórházunk, jobb gyógyszereink és jobb élelmiszerellátottságunk van, mint bármely más nemzetnek, mégis a világ legbetegebb nemzete vagyunk". Utal ezzel többek közt arra a 30 millió (!) reumás artritiszben szenvedő betegre, akiknek a gyógyítása alapvetően nincs megoldva a nyugati medicina keretein belül, ugyanúgy, mint a legtöbb krónikus megbetegedésé. Már hazánkban is napvilágot látott olyan statisztika, hogy a belgyógyászati gyógyszermellékhatás, vagy sugárkárosodás miatt kezelnek! Mindezt az a gyógyászati gyakorlat eredményezte, hogy például már a csecsemőkortól kezdve, a legenyhébb meghűlésre is antibiotikumot ír fel az orvos, vagy legkülönfélébb "pszichoszomatikusnak vélt" betegségben garmadával szedetik a betegekkel a nyugtatókat, altatókat, nem is beszélve a leggyakoribb fájdalomcsillapítókról. A testi fájdalmak jó részében vagy nem találják meg a kiváltó okot, vagy nem képesek kielégítően megoldani annak kezelését, így a beteg hosszan tartó, fokozatosan emelkedő dózisú fájdalomcsillapításra szorul.