Négy novella: négyféle hang, hangulat, modor – olyan különbözőek, mintha nem is ugyanaz az író írta volna. Az első, a Szép, mint a halál – szabályos, klasszikus realista elbeszélés. Egy igaz ember szép haláláról, egy hazug szerelem felszabadító elmúlásáról szól, visszafogott, nemes pátosszal, teli zengéssel.
A második, A kardnyelő és az emberek – formájára tömör, csattanós anekdota, lényegét tekintve szimbolikus jelentést hordozó parabola az emberi hiúságról.
A harmadik, a Rakéták, csillagok, receptek szatirikus-utópisztikus történet más bolygó értelmes, az embernél jóval fejlettebb lakóinak tragikus kudarcba fúló földi látogatásáról,
félelmesen keserű és félelmesen szellemes poénnal.
És végül a Rekviem egy rendkívüli tehetségért különös, szabálytalan, műfaji skatulyákba nehezen illeszkedő írás: egy rendkívüli ember portréja és életútja: hallatlanul szűkszavú és
mégis sokatmondó, puritán módon elbeszélt és mégis izgalmasan érdekes történet, korrajz és példázat az emberi lét alapkérdéséről: hogyan éljünk?
És mégis, minden különbség, eltérés ellenére – egy tőről fakadt ez a négy novella. Mert így vagy úgy, pátosszal, gúnyosan, keserűen vagy megbékélten, a realizmus, szimbolizmus vagy az utópia nyelvén, de mindegyik az élet végső, nagy kérdéseit feszegeti. „Derűs órák” lényeglátó bölcsességével.