„A családi eseményeket szerettem volna még leírni; de az elmúlt családi emlékek történetének a fő témája úgyis a gyermekkori lelkivilág eseményes, érzelmes képei volnának, melyet nem tudom, hogy valaha próbált-e már író, vagy költő leírni úgy, ahogy azt akkor láttuk és éreztük? Mert hosszú töprengés után, arra a megállapításra jöttem, hogy én erre képtelen vagyok. Mert mit is írnék le? Talán azt, hogy milyen volt ez a langyos, tiszta égboltú tavaszi, reggeli napfelkelte, mikor a töltésoldalt végtelennek látszó, millió és millió, fehér és kékszínű korpafűvirág borította, s minden virág és fűszál hegyén egy-egy parányi harmatcsepp rezgett. Vagy azt, hogy milyen volt a töltésen túli, barkás és virágzó, ritkás fűzfaerdő alatt elterülő pimpimpápa (gyermekláncfű) sárga virágjától bevont legelő és kaszáló. Vagy azt, hogy milyen érzés volt, mikor az első pillét megfogtuk, vagy az első fecskét, vagy gólyát megláttuk tavasszal és az arcunkat dörgölve versenyt kiabáltuk: gólyát látok, szeplőt mosok, gólyát látok, szeplőt mosok! Vagy azt, mikor az emberek a füvet vagy a lucernát kaszálták, és mi ott lestük, hogy milyen fészket találnak, hány tojás lesz benne. Vagy azt, mikor a töltés menti akácerdő virágba borult és a nagy fehér, lelógó virágfürtök illatukkal elárasztották a környéket, s rajtuk a sok-sokezer méh zümmögéssel muzsikált. Vagy azt, mikor az erdőben bolyongva gyönyörködtünk a fák szépségeiben és választottunk magunknak, ami formailag a tulajdonunk lett... ...Vagy, hogy milyen büszke érzés töltött el, mikor az első csizmában beléptem az iskolába. A sok irigy szem rátapadt az új zsíros bőrre. Hazafelé menet körülfogtak, és alig győztem felelgetni a kérdéseikre, hogy mikor vették és mennyiért, szorítja-e a lábam, jó-e benne menni? És mennyi sok száz kérdés volna még leírandó. Mennyi eset, szavak, beszédek, örömök, félelmek, amik oly elevenen élnek az emlékezetemben. Mégis ezeknek az eseményeknek, amik ma is (már deres hajjal) naponkint megfordulnak lelki szemeim előtt, bennem élnek, az igazi érzelmi fogalmát, értékét nem hogy írással, de még szóval is kifejezni lehetetlen."