Soha nem nyitom fel régebben megjelent könyveim, de most valamit kerestem az 1943-44-es Naplókötetben, és váratlanul a következő sorokat olvastam: „Negyvenhárom évet éltem eddig. S ha még egyszer ennyi időt élek? S nyolcvanhat leszek? Többet tudok majd? Boldogabb leszek? Biztosabbat gyanítok Istenről, emberekről, természetről és természetfölöttiről? Nem hiszem: A tapasztaláshoz idő kell, de az idő bizonyos megismerésen túl nem mélyíti a tapasztalást. Egyszerűen öregebb leszek, sem több, sem kevesebb.” A sorok különösen konganak át 43-ból, amikor a könyvet kinyomtatták, 85-ben, amikor most olvasom. A kérdésből valóság lett, a 86-ot egy év híján megéltem. És nem tudok többet. Inkább csak kapargatom össze, amit negyvenhárom év előtt már tudtam, de közben elhullajtottam, elfeledtem.