Buszozni indulunk Budapesten. Abban bízva, hogy a buszozás, ha történelemmel jár, sokkal érdekesebbé válik, mint a hétköznapokban. Pláne, ha ebbe a történetbe belekeveredik nagyváros, kisember, egy bukott politikai rendszer, és az ehhez kapcsolódó, ma már értelmezhetetlen fogalom, a szocialista nagyvállalat. A biztonságot sugárzó, a hihetetlenül nagyvonalúnak tűnő szociális juttatásokkal kecsegtető, ám tetőtől-talpig diktatórikus eszközökkel működő monstrum. De ma már értelmezhetetlen a szocialista nagyvállalat „holdudvara" is, a brigádmozgalom, a munkaverseny és sok egyéb abszurd fogalom. Mégis, ez csupa olyan dolog, ami nemcsak a közlekedésben, de az élet minden területén rányomta a bélyegét az akkori hétköznapokra.
Az utazás 1949-ben kezdődik és a nyolcvanas évek elejéig tart, mivel ez az időszak talán a legszínesebb (ha úgy tetszik, leginkább kéklő) a fővárosi buszok történetében. Kudarcok és dicsőségek sorozata, nemzeti büszkeség a „világhírű" Ikarus gyár kapcsán, irigységgel vegyes tisztelet a jól kereső buszvezetőknek, és persze az a látványos változás, ahogy alig egy évtized alatt, az addigi „villamosos" fővárosban - 1970 és 1980 között, a metró átadása után - a buszok diadalmaskodtak a felszíni közlekedésben.