Aristoteles műveiről mélyenjáró értelemmel azt mondották, hogy írva vannak és nincsenek írva.
Szeretném, ha erről a könyvről ugyanezt mondanák. Azoknak, akik azt hiszik, hogy itt új művészeti formákat és történeteket találnak, nincs írva . . Nincs írva azoknak sem, akik azt hiszik, hogy itt a Konfucius filozófiáját prédikálják. Bizonyos, hogy a kínai gondolkozónak a tanításai igen közel állanak az objektív létezés valóságához, mint ahogy Pythagoras, Kant és Protagoras, Goethe és Schopenhauer, Spencer és Nietzsche az újak közül szintén közel állnak hozzá, anélkül, hogy egészen felfognák.
Nekem az volt fontos, hogy megmutassam: miért válságok és szenvedések láncolata a kultúra története. Ezt azonban nem ismerhetjük meg a történeti elemzés útján, mert minden történelem csak megközelítés, de nem az igazság, nem az élet tarka, mozgalmas, sokformájú, viszonylagos, gyakran változó igazsága, amely csak az élőnek hozzáférhető. És ezért az igazság az ábrázolásnak új formájára vágyott, színes, változatos stílusra, mert csak ilyen lehet az a forma, amelyben ez az új igazság teljesen az, ami: vagyis az élet.