Kemény János báró – író; szerkesztő, irodalom- és színházszervező – abból a családból jött, mely nemcsak az emlékíró fejedelmet, hanem Kemény Zsigmondot is adta a magyar irodalomnak. Erdély egyik legnagyobb mecénása volt, aki vagyona nagy részét az erdélyi magyar irodalom szolgálatába állította. Iskolát alapított, színházat szervezett, létrehozta a marosvécsi Helikont, mely a két világháború között az erdélyi magyar írók legjelentősebb irodalmi csoportosulása volt. Az Erdélyi Szépmíves Céh kiadóvállalat, akárcsak az Erdélyi Helikon folyóirat, a vécsi íróközösség eszmei irányítása alatt működött mindvégig. Az ebben a periódusban megjelent kötetek, e szellemi örökség képezi a kibontakozó, modern erdélyi magyar irodalom kincsestárát.
Kemény János érett prózaíró, a komikum és gyöngédség, a bölcs világlátás mestere. 1944-ig több regénye és novelláskötete jelent meg. Az 50-es évek súlyos méltánytalanságain, amikor is mészégető munkásként tartotta el családját, nagyvonalúan tette túl magát, és folytatta a regényírást. A különböző társadalmi rangú és anyanyelvű embereket összekötő természetszeretet, barátság, békességre vágyakozás nem csupán témája, hanem szinte formaadója is lírai hangulatú történeteinek.
Válogatásunk az író halász-, vadász és madarászemlékeiből merít. Apró elbeszéléseken, történeteken keresztül ismerjük meg az erdélyi fenyvesek, havasok világának fáradhatatlan vándorát, vadászát, természetíróját. Az utazók, a szegény emberek, vadorzók, rőzseszedők és vadászok íróját, a hegyek hűséges emberét, a bérces kishon legjobb ismerőjét. Kemény János írásait jóízű humor, a természet szeretete és a vándorlásai során megismert emberek iránti baráti, emlékező hang jellemzi.