Martsa Balázs: White Boy Blues - A fekete zene fehér mesterei

A fekete zene fehér mestereit a hanglemez barázdákból; az átmágnesezett celluloidszalagokról vagy a lézerfénnyel letapogatható hangokon keresztül ismerte meg a szerző, akinek kötetét kezében tartja a Kedves Olvasó. Egy olyan zenei világba szeretett bele Martsa Balázs utólag, amely születése és a világra eszmélése idején élte fénykorát. A nagy bluesforradalom, melyet elsősorban brit muzsikusok robbantottak ki, ugyan lecsengett a 70-es évek elején. A műfaj művelői vagy stílust váltottak, vagy szűkebb körben tették azt, amit addig. Mindenesetre elérték azt, hogy a világ felfigyelt az addig szinte teljes ismeretlenségben tevékenykedő stílusteremtő bluesmuzsikusokra és követőikre. Aztán 1989-ben John Lee Hooker The Healer és Gary Moore Still Got The Blues című lemeze ismét reflektorfénybe állította a bluest, azt a zenét, ami az Egyesült Államokban született meg - talán a múlt század végén. A köztudatban úgy terjedt el, hogy a blues a feketék, az afro-amerikaiak szomorú hangvételű zenéje. Ez azonban tévedés. A blues nemcsak szomorú, hanem lehet vidám is. Már kialakulása idején sem csak a feketék művelték, hanem a fehérek is. Mindezt az Egyesült Államokban született, magyar származású Joe Murányi közlése alapján merem kijelenteni, aki Louis Armstrong utolsó zenekarának klarinétosa volt, és amit ő nem tud a jazz történetéről, azt nem is érdemes tudni.