Budavár viadalának véres körképe tárul elénk: omladékok; árkok, gomolygó füstoszlopok között harcolnak ostromlók és ostromlottak, s a szemtanúk ilyen sorokat vetnek papírra szinte minden este: "mi oroszlánokként rohantunk rájuk, de ők tigris módjára viaskodtak".
A körkép azonban többet is mutat. Távol, északkeleten "egy Munkács várában szorult az szabadság" - Zrínyi Ilona védelmezi a kurucok utolsó sasfészkét. S újra felvetődik a sokat szenvedett ország dilemmája: "két pogány közt" hol a helye a magyarnak? Most, hogy a félhold fénye halványodik, most, hogy immár három éve annak, amikor Kara Musztafa véres fővel tántorgott vissza Bécs falai alól, a hajdúk és a huszárok, a múlt és a jövendő kuruc harcosai a császári táborban vernek sátrat. És mit ígér a jövő, ha lehullik a török rablánc? A császár siserehada fog fölélni mindent, ami megmaradt még a letarolt, kifosztott Magyarországon? A török adót német porció követi? A budavári ostrom krónikája mögött sorra kirajzolódnak a magyarság akkori sorskérdései.