„Olyan Európát, olyan világot kell teremtenünk, ahol nemcsak születni és meghalni lehet, hanem élni is érdemes. Ha ezt az esélyt elmulasztjuk, soha nem bocsáthatjuk meg magunknak és nem lesz aki megbocsáthat majd nekünk.” Ennek a világnak a megteremtésén munkálkodott az elmúlt évtizedben is e könyv szerzője, aki belülről ismeri a magyar valóságot, s otthon van a nagyvilágban is. A korszak hiteles tanúja vall ebben a könyvben politikáról, emberekről, saját töprengéseiről,küzdelmeiről, melyeket a pártjában, a parlamentben és a nemzetközi színtéren folytatott. Könyve mottója lehetne: Így láttam én. Horn Gyula ugyanis ügyel arra, hogy -mint a „Cölöpök” című művében – csak azokról az eseményekről írjon, melyekben személyesen részt vett, az évtized azon szereplőiről nyilatkozzék, akikkel közvetlen kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár így is számtalan, eddig ismeretlen eseménnyel és történéssel találkozik ebben a rendkívül érdekes és olvasmányos visszaemlékezésben. Az Európai Unióval, a NATO-val, a Valutaalappal, a Vatikánnal, a környező és a távoli országok állam- és kormányfőivel folytatott tárgyalások épp úgy szóba kerülnek benne, mint a kelet-közép-európai polgári átalakulás szülési kínjai. Amikor pedig hazai gondjaink lényegét és összefüggéseit világítja meg, jelenünk és közeljövőnk megítéléséhez nyújt segítséget.