Herczeg Gyula, Dr.: Olasz-magyar szótár I-II.

Nagy örömet érzünk; amikor a Magyar Tudományos Akadémia Szótárbizottsága által kezdeményezett modern nyelvű szótárak sorában az elsők között elkészült új olasz-magyar szótárat átnyújtjuk a nagy nyilvánosságnak. Ez a mű nemcsak bizonyítéka a magyar és az olasz nép közötti barátságnak, de elsőrangú eszköze is. Mélyen jellemző, hogy a két világháború közötti időszakban ehhez a munkához hasonló módszerű olasz-magyar, vagy magyar-olasz szótár éppúgy nem készült, mint ahogy tudományos és irodalmi igényű olasz irodalomtörténet, vagy az olasz nép történetének méltó magyar feldolgozása sem. Ez a szótár nem is keletkezhetett volna korábban, mert azt a magatartást rögzíti, mellyel a magyar nép csak felszabadulása óta fordulhat az olasz nép felé: nem tájnyelvi furcsaságok, elszigetelt, vagy használaton kívüli, elavult kifejezések keverékének megszokott gyűjteménye, hanem az élő olasz köznyelv szókincse a szavak stiláris értékének jelzésével, a köznyelv minden említésre méltó fordulatával, egy szóval két nép közvetlen érintkezésének valódi eszköze.
Boldogok vagyunk, hogy 1952-ben, amikor az egész világ, élén a Szovjetunióval, Leonardo da Vinci születésének ötszázadik évfordulóját ünnepli, az olasz tanulmányok magyarországi virágzásának egyebek közt ezt a komoly bizonyítékát is felmutathatjuk. A magyar és olasz nép történetének leghaladóbb korszakai voltak mindenkor a barátságnak kulturális téren is legtermékenyebb időszakai: Leonardo da Vinci és a Hunyadiak, Petőfi és Garibaldi kora. A felszabadult és boldog jövőjét hatalmas lendülettel építő magyar nép komoly érdeklődéssel fordul az olasz irodalom és művészet, a békéért dolgozó olasz nép kultúrája fel.
Budapest, 1952. júliusában
Kardos Tibor
a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen az olasz nyelv és irodalom tanára