Az ebek megláttak és vicsorogva; bősz morgással közeledtek felénk. Egyszerre rohantak meg, nem szégyenlem bevallani, rettenetesen féltem, mert e fenevadak közelről nézve oroszlán nagyságúak voltak, de oroszlánnál is sokkalta vérengzőbbek. Az egyik, a legkisebb, elhagyva a másik kettőt, egyenesen a torkomnak ugrott. Miként történt, nem tudom, de a pillanat által ösztönözve, én is feléje ugrottam úgy, hogy testének egész súlyával a dárdám hegyére került. A dárda a két első lába közt hatolt testébe, és az összeütközés oly heves volt, hogy engem hátravetett. Midőn talpra álltam ismét, a bestiát a porban láttam vergődni, vicsorogva, bőszülten kapkodott a dárdám nyele után, mely benneszorult a testében. A másik két fenevad Leonra vetette magát, de nem bírták lefogni, csak a köntösét tépték meg. Elég oktalan volt a dárdáját utánuk hajítani, mert az célt tévesztve, épp az egyik állat hasa alatt fúródott a földbe. Azért nem egyhamar ismételték meg a támadást; lehet, végvonaglásban előttük fetrengő társuk láttára ijedtek meg. Kissé eltávolodtak, s onnan vicsorogtak felénk.Most végre odaért a Khán is; fekete paripájáról bőszen meredt le ránk, olyan volt, mint maga a sátán.