Háy Gyula: Partizánok tükre

Részlet a könyvből:
"Tükröm; tükröm..."
Tükörről mesél a népmese, arról a tükörről, melytől a hatalmas királynő a maga szépsége dicséretét akarta hallani. De a tükör nem hízelgett, a tükör csak igazat tudott mondani. Mindig csak az üldözött Hófehérke szépségét hirdette.
Vaskos iratköteg fekszik az asztalomon. Ennek a csomó papírnak ugyanaz a tulajdonsága, mint a mesebeli tükörnek. Akik ezeket az iratokat írták, különböző rangú és beosztású honvédtisztek, a maguk eszét, a maguk bátorságát, a maguk derekas magyarságát és a maguk harcos elszántságát az orosz partizánok elleni harcban akarták tükrözni. De ezt a tükröt sem sikerült hazugságra bírni. Fényesen, ragyogva, egyre csak a partizánok hősiességét, a partizánok emberi nagyságát, a partizánok harcos hazaszeretetét dícséri.
A magyar hadsereg tisztjeinek minden okuk megvan arra, hogy sok papirost írjanak tele a partizánokról szerzett tapasztalataikkal.
A Szovjetunió elleni háború elején a magyar csapatokat csak a németek-megszállta területen használták, „rendfenntartásra". De hamar kiderült, hogy ez a „rendfenntartás" harcot jelent. Partizánok elleni kemény, véres, szakadatlan harcot.
De nem ez az egyetlen csalódás várt a magyar katonákra. Lépésről-lépésre, hazugságról-hazugságra, megszegett igéretről-megszegett igéretre haladva tolták a honvédet előre a frontra, az első állásokba.