Guy de Maupassant: Maupassant összes regényei I-II. (számozott, díszdobozban)

434. számú példány. 

Merész, vidám színek lobognak Maupassant kisregényeiben. Fényt és izgalmat kereső, lázas évtizedek színei. Ez a sok fény és lobogó szín egyszerre születik meg az impresszionista festők, Manet, Renoir, Degas, Sisley vásznain – és Maupassant írásaiban. Az emberek szinte lángot vetnek a rájuk zuhogó fényben, és a friss, izgalmas színek szétszóródnak a szikrázó, párázó, égő fényekben. Csak Renoir jegyzi meg egyszer: „A színek királynője mégis a fekete.”
De hamarosan megfeledkezik róla. Maupassant azonban soha. A lángoló vörösekbe és sárgákba, az édesen remegő kékes, zöldes és rózsás árnyalatokba, a felejthetetlen gyöngyházszürkébe ő mindig vastagon behúzza a feketét. Minden történetében és minden nevetésében ott a fekete. Alig lehetne Maupassant művészetét jellemezni, mint ezzel az ellentéttel és feloldhatatlansággal: a könnyű, égő színek között a kegyetlen feketével – írja Maupassant-ról legjobb magyar ismerője, Illés Endre. S a novellaíró Maupassant-nak éppúgy legszembeötlőbb, legmegindítóbb tulajdonsága ez, mint a valamivel lágyabb kontúrokkal, puhább színekkel dolgozó regényíróé (ha ugyan meghúzhatjuk az éles határt Maupassant e két műfaja közt): mind a hat regénye tragikusan rövid élete utolsó, legérettebb és legtermékenyebb évtizedének alkotása. Az iszonyú családi örökség beteljesülésének előérzetében lázas sietséggel s a tragédia árnyékában oldottabban és szélesebb ecsetvonásokkal fejezi be az életművet. Regényei a múlt századi francia próza díszei, kettő közülük hallhatatlan remekmű.