Evan John: Királyi álarc

PROLÓGUS
(amelyre vissza kell térnünk)

1810 június 10, szombat
A feketeruhás, idős hölgy egy pillanatra megállt a félig nyitott ajtó előtt és hallgatódzott.
A könyvtárból hangok hallatszottak. Bátyja hangja ezúttal a szokottnál jóval izgatottabbnak, sőt majdnem haragosnak tűnt; a kocsis mély dörmögéséből viszont semmit sem értett.
- Rókák? - kiáltotta a gróf felháborodottan. - Hát mi közünk nekünk a rókákhoz?
Az idős hölgy tovább fülelt, mint ahogy már egy fél évszázaddal ezelőtt is ott hallgatódzott a gyermekszoba ajtaja előtt, mialatt bátyja aranyhajú húgocskájával átrendezte a szobát a bujócskához vagy a „boszorkány-játék"-hoz. Bizony azóta ugyancsak keveset látták egymást. Fivére jóformán gyermek volt még, mikor utazásaira indult. Neki magának, a közbeeső idő alatt, asszonyi virágzása teljében, bezzeg eszébe sem jutott volna, hogy hallgatódzva álljon ajtók előtt és halogassa diadalmas bevonulását. Hallgatódzni csak az öregasszonyok szoktak, a szépasszonyok soha ... Most azonban szépsége - már amennyi egyáltalán megmaradt belőle - a maga őszies mivoltában inkább tiszteletet keltett, mint elragadtatást.