Az Otto-motorok közel 130 éves fejlődés-történetének egyetlen igazi töréspontját a hármas hatású katalizátor alkalmazásának kényszere jelentette. A környezetvédelem szigorú előírásait már nem lehetett ún. motorikus intézkedésekkel érdemben javítani; szükség volt a kipufogógázok utólagos kezelésére. A katalizátor optimális működése - egyes komponensek oxidációja és vele egy időben mások redukciója - a keverék-összetétel nagy pontosságú beállítását, hosszú élettartamra garantált pontosságát, és ami talán a legfontosabb, a rendszer szabályozhatóságát igényli.
Ezért volt szükség a keverékképző berendezés feladathoz történő illesztésére, nevezetesen a magyar találmányú karburátor elektronikus irányítású befecskendezőberendezéssel, mechatronikai rendszerrel való felváltására. Talán egy technikai rendszerváltás sem ment olyan gyorsan végbe - mert ez nem egyszerű generációváltás volt -, mint közel harminc éve a karburátornak a befecskendező-rendszerrel való cseréje. Az autószerelői gépészlelkeknek oly kedves karburátor után egy, az addigi autószerelői világban teljesen „rendszer-idegen" elektronikus vezérlés, majd szabályzás „agya" és egésze újrataníttatta az addigi motorikus keverékképzési ismereteinket, és rákényszerített számos új, elsősorban villamos és méréstechnikai tudásanyag és készség megszerzésére.