Egy csokor vers; mutatóba. Költészetünk több, mint 700 éves terméséből válogattuk ki, ügyelve rá, hogy a magyar lélek csorbátlan tükrét adja. A versek válogatásánál arra törekedtünk, hogy az egész magyar lírát teljes színpompájában érzékeltessük, nemcsak tárgyában törekedve a teljességre, hanem gazdag sokféleségében a színárnyalataiban is, nem veszítve szem elől a fejlődés fonalát. Aki belenéz ebbe a tükörbe, nemcsak szépet fog benne látni, nemcsak vidámat, hanem talán még több szomorút. Sohasem tetszetős hazugságokat, hanem mindig őszinteséget, a leplezetlen igazságot. Ám lehet-e mondani költészetről szebbet, mintha azt mondjuk: leplezetlenül őszinte? A líra meleg forrás, ami az őszinteségből születik. Nemcsak elgyönyörködtet tükrének játékával, hanem tisztít is és gyógyít is. S ha ez igaz, akkor a magyar költészetre nézve különösen az: hiszen egy nép élet-halál küzdelmét, jobba vetett hitét tükrözteti elejétől végig. A régi magyarok sorsa a mienk is, lelki, nemzeti válságaik a mieink is, keserveik, örömeik, terveik, vágyálmaik a szívünkről szólnak, az ő életük értelme a mi életünk értelme. Amióta István király itt, ezen a veszedelmes földrajzi helyen, népvándorlások emésztő kohójában, Európa és Ázsia határán államot alapított, szüntelenül beszélnek hozzánk a régi magyarok. Lássuk, mit mondanak? Induljunk ki az írásból s menjünk át a legrégebbi időktől napjainkig, a idő fonalán, úgy olvassa végig e kis füzetet, mint egy lírai olvasókönyvet.
Ha ez a is könyv elérte célját: s fölkelti az olvasó érdeklődését költészetünk nagyjai iránt, nem fog késni a kiegészítés sem: a prózai olvasókönyv.