Fekete István: Őszi vásár

Fekete István válogatott elbeszéléseinek újabb szerzői összeállítása éppen úgy árnyalja az író vadászelbeszéléseinek két évvel korábban megjelent gyűjteményét; a Ködöt, mint ahogyan az Öreg utakont az Egy szem kukorica. A szándék ezúttal is nyilvánvaló: első, elkötelezett rajongói mellett a szülőföld és a gyermekkor nosztalgikus hangulatai iránt vonzódóknak is kedvezni kívánt. A skatulyáit feszegető Fekete István mindemellett remélte, hogy a vaskos kötet nyomán nemcsak az olvasók száma gyarapszik, de a kortárs kritika „ifjúsági" és „vadászírói" címkéit is elhomályosíthatja.
A kötet Gölle című nagyobbik fele az író saját gyermekkorát eleveníti meg a költői realizmus módszerével, egy apró konfliktusaival együtt is boldog gyermekvilágot. Elsősorban három érzelemről van szó: a hozzátartozók, a pajtások és a természet iránti vonzódásról. Megható mozzanatokban emlékezik vissza a gyermeki szerelem éledezésére, fájdalmaira. Úgyszólván valamennyi elbeszélésben a cselekedetek erkölcsi megítéléséből, a szereplők vívódásaiból keletkezik a feszültség.
Az Erdő-mező című második részben az író színes és hangulatos elbeszélésekben lehel lelket az állatok, a növények, a természet csodás világába.
Az Őszi vásár ciklusait Fekete István állította össze, jobbára az előző tizenöt esztendő elbeszéléseiből. Apróbb stilisztikai simítások mellett esetenként módosított is a szövegeken: főleg a csattanókon változtatott úgy, ahogyan a hatvanas évek elején helyesnek vélte. Ráadásként néhány új, illetve addig csak rádióban elhangzott történet is helyet kapott a kötetben. A kortárs közönség kedvező viszonyulását jelzi, hogy egyetlen könyvét sem követte annyi elismerő visszajelzés, mint ezt a kötetet.
Életének hetedik évtizedében Fekete István figyelmét nyilvánvalóan a számvetés kötötte le. Önéletrajzi és lírai elbeszéléseinek e gazdag gyűjteménye így végül az lett, aminek szánta: a biografikus Cönde, Csend és Ballagó idő hatásos bevezetője.