Fekete István: Búcsúzás

Fekete István műveit a Lazi Könyvkiadó tíz évvel ezelőtt kezdte megjelentetni. A Zsellérekkel 2002-ben induló sorozat a további korai regényekkel folytatódott, amit előbb az elbeszélések; majd a publicisztikák teljességigényű, tematikus válogatásai követtek. Ez az összesen huszonhét kötet bizonyosan a majdani expedíciók megkerülhetetlen forrása lesz.
A búcsúkötet a válogatásban kezdetektől nélkülözhetetlen Horváth József gyűjtései alapján jött létre. A gyenesdiási bibliográfus nemrégiben néhány elfeledett közleményre bukkant. Ezek témája, cselekménye a korábbi könyveinkből ismerős lehet, tehát az ismétlődések miatt maradtak ki belőlük. Ám így, egymás után szerkesztve az ún. naiv olvasat csapdáira hívják fel a figyelmet. Fekete István első személyű, bizonyíthatóan önéletrajzi írásai ugyanis arra csábítanak, hogy szó szerint értelmezzük a történteket megfeledkezve a múlt felidézésének korlátairól. „Ősz van, és nemsokára tél" - ez a kötet utolsó mondata, és egyúttal a Fekete István-sorozatnak is hatásos zárása. Megjelenésekor valóban ősz van, és mert e kiadvánnyal véget ér egy igényes kiadói-irodalomtörténészi vállalkozás, a kényszerű téli pihenő következik. Ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendőre, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy jelentős munkát végeztünk. A kritikai kiadás igényével válogattuk, rendeztük sajtó alá és gondoztuk Fekete István szövegeit. A korai regények többsége először jelent meg hiteles újrakiadásban, a versek, az elbeszélések és a publicisztikák az írói hagyaték ismeretében és a bibliográfia segítségével tematikus kötetekben láttak napvilágot. Sorozatunk csaknem teljessé tette: nemcsak gazdagította, de árnyalja, és kutatásra érdemesnek is mutatja a magyar irodalom egyik jelentős életművét.