A két kis vadóc találkozása
Vándor vadludak tavaszi harsonázása élesztette fel Jan rajongását a természet iránt. Általában olyan kiváló megfigyelő volt; hogy az a természeti jelenség is hatott rá, amelynek más nem is szentelt figyelmet. Jó tanuló volt, otthon jó fiú, de sem az iskolai élet, sem a családi élet nem elégítette ki vágyát; azt a vágyát, hogy kinn az erdőn éljen, szabad indián módjára, mint vadászó erdőlakó! Egyszer - 12 éves volt - megindult tavaszi vándorlásra: az olthatatlan vándorkedv, a romantikus kalandvágy hajtotta. Lélekzetvisszafojtva lesett a természet csodáira. Titokváróan járta a határt és ujjongott, amikor járatlan, szakadékos, fás bokros rejtekhelyet talált: itt, a Jan-szakadékban építette meg nyomorult eszközökkel, kínlódva élete első kunyhóját. Szíve semmit se érzett meg a verítékezésből. Sok boldog napot töltött itt: gyermekkora álmodozásainak részeg csavargók vetettek véget, akik kunyhóját szétrombolták.
Tizennégy éves korában súlyos beteg lett. A lesoványodott, vékonypénzű, hirtelen nőtt nyurga fiút orvosi rendeletre egy évre falura küldték. A véletlen irtványtelepre sodorta, a tanyai élet az erdő, az annyira óhajtott erdő szegélyén folyt le. Sanger lakói igazi erdőlakók; a fiú öröksége a jó fejsze, ezzel megfuthatja eredményes életpályáját. Jan élete folyását a családfő, William Raften intézte. Nyers, szerző ember, de befelé lágyszívű, szerető családapa.