Részlet a kötetből:
Robert Cohn egykor középsúlyú ökölvívóbajnok volt Princetonban. Ne gondolják; hogy valami nagy jelentőséget tulajdonítok e címnek, de Cohn számára rengeteget jelentett. Valójában fütyült az ökölvívásra, sőt mi több, utálta, de sok vesződség árán alaposan kitanulta a mesterséget, hogy valamiképp kiegyensúlyozza azt az állandó félszegséget s alsóbbrendűségi érzést, amely zsidó volta miatt Princetonban hatalmába kerítette. Megnyugtató tudat volt, hogy mindenkit leüthet, aki pimaszkodik vele, noha rendes és kissé félszeg gyerek lévén, ezután sem bokszolt soha másutt, mint a szorítóban. Spider Kellynek legjobb tanítványa volt. Spider Kelly minden növendékét pehelysúlyúnak képezte ki, akár százöt fontot nyomott, akár kétszázötöt, de úgy látszik, Cohnnak megfelelt a dolog. Rendkívül fürge volt. Oly jól bokszolt, hogy Spider végül is kénytelen volt kiütni, s jóvátehetetlenül szétlapítani az orrát. Cohn ettől fogva még jobban utálta az ökölvívást, de az eset valamilyen különös fajta elégedettséggel töltötte el, az orrának pedig kétségkívül használt. Princetoni utolsó évében sokat olvasott, s megszokta, hogy pápaszemet viseljen. Sohasem találkoztam senkivel az évjáratából, aki emlékezett volna rá. Még arra sem emlékeztek, hogy középsúlyú ökölvívóbajnok volt.
Általában bizalmatlan vagyok az egyszerű, szókimondó emberek iránt, főképp, ha történeteik túlságosan rímelnek egymásra. Nem hittem el Róbert Cohnnak, hogy középsúlyú ökölvívóbajnok volt. Azzal a gyanúperrel éltem, hogy egy ló rúgta szét az orrát, vagy az anyja állapotos korában megijedt valamitől, vagy szörnyet látott, vagy hogy gyerekkorában a fejére ejtették. De végül is találkoztam valakivel, aki igazolta Spider Kellyről szóló történetét. Spider Kelly nemcsak hogy jól emlékezett Cohnra, de gyakran érdeklődött is felőle."